Mi kell a főzéshez? Az 4 legalapvetőbb eszköz és használatuk

Tisztában vagy vele, hogy mik egy igazán jó konyha alapfelszerelései? Biztosan nem sejtetted, hogy például egy lángossütő vásárlásának előnye nem csak a hagyományos magyar étel elkészítésének megkönnyítése. De egy turmix sem csak italok előállítására alkalmas. Cikkünkben bemutatjuk azokat az eszközöket, amik elengedhetetlenek egy jól felszerelt konyhában.
Mi kell a főzéshez? Az 4 legalapvetőbb eszköz és használatuk

A konyha és annak berendezése

A feng shui elvei szerint a lakás egyik központi területe a konyha, ahol az élet is folyik. Itt indítjuk a napot a reggeli kávéval és itt zárjuk azt le a közös családi vacsorával. Nagyon nem mindegy tehát, hogy milyen felszerelésekkel is szereljük fel azt. Ha igazán egészséges és vitaminban gazdag finomságokat szeretnénk felszolgálni, esetleg egy remek magyaros ételt elkészíteni, akkor bizony az alábbiakra mindenképpen szükség lesz.

Botmixer és turmix

Akár egy krémlevesben gondolkodunk, akár egy smoothie-t szeretnénk magunkkal vinni a munkahelyünkre, a botmixer és turmixgép minden esetben jól tud jönni. Ez még egy kisebb méretű konyhában is helyet kaphat, hiszen alig foglal el területet, azonban rendkívül hasznos kiegészítője lehet a mindennapoknak. Gyárthatunk vele továbbá mártásokat, gyümölcspöréket, de alkalmas krémes gyümölcsturmixok előállítására is. Ezek általában többfunkciósak, így nemcsak egy tevékenységre lehet őket használni.

Lángossütő vásárlásának előnye

Egy igazán minőségi lángossütő vásárlásának előnye nemcsak az, hogy ezáltal könnyebben elkészítjük a kedvenc magyar ételünket. Az eszköznek hála nem terjeng majd az egész lakásban ételszag, ráadásul az olajat sem szükséges folyamatosan kidobálni.

Párolóedény

Nem szükséges mindig mindent olajban sem sütni vagy főzni, hiszen egy párolóedény segítségével sokkal egészségesebb fogásokat tálalhatunk fel. A legtöbb zöldség ugyanis csak úgy marad meg a tápértéke, ha azt nem sütjük vagy főzzük agyon, párolva azonban szinte mindent magukban tartanak. Készíthetünk továbbá porhanyós húst és halat, hiszen ez az eszköz segít megőrizni ezeknek a természetes ízvilágát. Rendkívül praktikus tud lenni egy kisgyermekes családban, ahol szinte minden nélkül kell ételeket gyártani a lurkók számára.

Serpenyő

Jó, valószínűleg mindenhol van egy serpenyő a konyhában, ám ebben az esetben a minőségen van a hangsúly. Ahhoz, hogy az ételek ne ragadjanak le, minden esetben speciális aljzattal ellátott darabot érdemes megvásárolni. A tapadásgátló felület ugyanis sok esetben lehetőséget ad arra, hogy csak minimális olajat használjunk az egyes finomságok elkészítéséhez. A reggeli rántotta sem fog többé zsírban úszni!

Összegezve

Jól felszerelt konyhára vágysz, ahol mindent szinte azonnal el tudsz készíteni? Akkor reméljük, hogy ebben a cikkben segítségedre voltunk a finomságok felszolgálásához. Mindenképpen szerezz be egy minőségi serpenyőt, egy párolót, illetve egy botmixert. Természetesen a lángossütő vásárlásának előnye sem elvetendő szempont.

Kapcsolódó cikkek

Az avokádó - Mit készíts az avokádóból, ha kezdő vagy? Turmixot és avokádókrémet! – nagyon egészséges.

Mit készíts az avokádóból, ha kezdő vagy? Turmixot és avokádókrémet!

Az avokádót egyre többen ismerik hazánkban is. Nagyon krémes, nagyon ízletes, és nagyon egészséges. Mutatjuk, hogy mit tudsz belőle elkészíteni, ha még kezdő szakács vagy!

Alapvető konyhai eszközök, amelyekre minden szakácsnak szüksége van

Alapvető konyhai eszközök, amelyekre minden szakácsnak szüksége van

Ha rendszeresen főzöl, valószínűleg már tudod, hogy egy sor alapvető konyhai eszköz minden szakács számára elengedhetetlen.

A főzés nem bonyolult - Szeretnél meg tanulni főzni? – Ezzel a 3 főétellel kezdd! – még főételt is egyszerűen főzhetünk.

Szeretnél megtanulni főzni? – Ezzel a 3 főétellel kezdd!

A húsételek elkészítése nem nehéz, csupán arra kell ügyelni, hogy kerüljük a nagyon magas hőfokot, mert így a húsétel könnyen kiszárad.