Ételek és italok, amik örök nyomot hagynak a szőnyegen

Akadnak olyan italok és ételek, amik könnyen maradandó nyomot hagyhatnak otthonunk berendezésén.
Ételek és italok, amik örök nyomot hagynak a szőnyegen

Ki nem ismerné azokat az eseteket, amikor az ember úgy gondolja, néhány falat hamburgertől még senkinek nem esett baja, különösen, ha nem a vércukorszintjének, hanem a lakberendezési tágyainak vonatkozásában van erről szó. Aztán a nyugtázás után öt másodperccel jönnek az alattomosan, kamikaze mód földre vetődő ketchupos uborkák, a mustáros sajtdarabok és egyebek, hogy a lehető legnagyobb felületen – a biztonság kedvéért néhány kacsázó ugrást is megtéve – borítsák be a kedvenc szőnyegünk felületét.

Akadnak tehát ételek, amiknek a fogyasztása különösen nem javallott, ha a rég áhított és imádott shaggy szőnyeg tetején ácsorgunk, mert bár halmozni az élvezeteket sokszor nem rossz dolog, de ebben az esetben veszélyes mutatvány. Hogy mik ezek a ételek és italok, amiknek vetődésére, borulására különösen ügyelnünk szükséges? Leginkább minden. Főleg akkor, ha az otthonunkban gyerekek is tartózkodnak, bár ők persze viszonylag ritkán fogyasztanak szerencsére vörösbort, ellenben gyümölcslevet, kakaót és szörpöt annál sűrűbben.

Mindenképpen ügyeljünk arra, hogy a már emlegetett vörösborral ne a szőnyeg felett egyensúlyozzunk, és valójában semmit ne csináljunk vele ott, mert itt is azonnal életbe lép a fentiekben vázolt hamburgeres elmélet. És ugyan vannak különféle otthoni praktikák a foltok eltüntetésére, higgyük el, egy hófehér szőnyeg legalább olyan boldogan elnyeli a ráömlő bort, ahogy mi tettük volna optimális esetben, utána pedig suvickolhatunk bármilyen vadul, a rózsaszín paca emlékeztetni fog a baklövésünkre. Nagyjából szó szerint érvényes ez a kávéra is azzal a kis különbséggel, hogy a nyoma nem rózsaszín, hanem halvány barna lesz, de legalább ugyanolyan csúnya.

Talán ezek után nem meglepő, hogy a zsírosabb fogások elfogyasztásához sem kifejezetten a szőnyeg az ideális helyszín, mert hosszú – és néha bizony szélmalom – harcokat kell majd vívni az eltávolításuk érdekében. Ezek után nem árt megemlíteni, hogy nem csak az egészségtelen ételek hagynak nyomot testünk mellett a szőnyegen is, ha nem figyelünk eléggé, hanem az egészségesebb társaik is. Éppen ezért nem javasoljuk a céklalé, meggylé, de a ezek más formátumú fogyasztását sem, ha nem akarunk megválni idő előtt a szőnyegünktől.

Fotó: Unsplash

Kapcsolódó cikkek

A főzés nem bonyolult - Szeretnél meg tanulni főzni? – Ezzel a 3 főétellel kezdd! – még főételt is egyszerűen főzhetünk.

Szeretnél megtanulni főzni? – Ezzel a 3 főétellel kezdd!

A húsételek elkészítése nem nehéz, csupán arra kell ügyelni, hogy kerüljük a nagyon magas hőfokot, mert így a húsétel könnyen kiszárad.

Hogyan párosítsuk a bort az ételekkel

Hogyan párosítsuk a bort az ételekkel

És tényleg ne üres gyomorra igyuk.

Az avokádó - Mit készíts az avokádóból, ha kezdő vagy? Turmixot és avokádókrémet! – nagyon egészséges.

Mit készíts az avokádóból, ha kezdő vagy? Turmixot és avokádókrémet!

Az avokádót egyre többen ismerik hazánkban is. Nagyon krémes, nagyon ízletes, és nagyon egészséges. Mutatjuk, hogy mit tudsz belőle elkészíteni, ha még kezdő szakács vagy!